Szüleim honlapkészítéssel foglalkoznak, így rendkívül ifjú korom ellenére úgy látták jónak, ha nekem is csinálnak egy saját honlapot. Persze nem mondhattam nekik, hogy ne csinálják, mert hát miért is ne… Amúgy is rengeteg barátom van, akiket én személyesen még nem ismerek, de végigkövették azt az időszakot, amíg a meleg pocakban voltam, és azt is, hogy mikor és hogyan bújok ki. Nekik is készül ez a honlap.

Bemutatkozom

Liza

2008. december 20-án láttam meg a napvilágot, vagyis helyesebben a műtő lámpáit. Az eseményre este 8 óra 22 vagy 23 vagy 24 perckor került sor, ezt a doktorbácsik nem tudták pontosan eldönteni, végül megegyeztek a 24-ben. Ezt azért mondom el, hogy az asztrológiával foglalkozók kellőképpen tudjanak osztani-szorozni. Budapesten, a VII. kerületi Péterfy Kórházban került sor a nagy eseményre, császármetszéssel. Anyukám Ujvári Mária, apukám Kis László - ez áll a születési anyakönyvi kivonatomban.

3060 grammnak és 52 centi hosszúnak mértek a zöld ruhás emberek. Barna hajam és kezdetben kék, később barna szemem lett.

Mivel erősen közeledett a karácsony, így nekem is és anyukámnak igyekeznünk kellett: én nem sárgultam be, ő meg gyorsan összeszedte magát a műtét után, hogy a december 24.-e estét már otthon tölthessük. Azért aznap nem volt túl jó napom, de este már jól aludtam. Azóta sok mindennel foglalkozom: eszek, alszok, fürdök és egyre többet nézelődöm. Ja, és persze hasonlítok…

Szüleim szent esküvést tettek, hogy a létszámon felüli plüssállatokat kidobják a lakásból, így a honlapon itt bal oldalon találsz egy kis postit-et, amin elolvashatod, hogy éppen mekkora vagyok, és ha látogatóba jössz, mire van szükségem. Persze ez semmire nem kötelez téged, csak szeretném, ha tényleg olyan dologra adnál ki pénzt, amit használni is tudok.

A honlapon képeket, mozgóképeket, velem kapcsolatos szövegeket találhatsz, és üzenetet is tudsz írni nekem.

Kis Liza
Budapest, 2009. január

Vissza a lap tetejére

Méreteim:

súlyom: kb. 13 kg

testhosszam: 92cm


Amire szükségem van:

  • mesekönyv szép képekkel, mert nagyon szeretek "olvasni"…